Komfortzóna

Ma hosszú utat jártam be kér keréken. Azt hittem, hogy bicikliúton nem érhet semmi rossz. Lágy, langyos szellő, napsütés, jó hangulat.

Az út nem volt rövid: Észak Pestről egészen Nagytétényig tartott, majdnem végig kíépített kerékpárúton.

Elöszőr még a pesti oldalon az Árpád hídtól északra sikerült belefutnom a gyönyörű Dunapartot elárasztó tömegépítkezésbe. Vastag por, gépek és munkások a bicikliúton.

Majd az Árpád hídon, a Margitszigeten és a Margit hídon folytatódott a túra. Normális kerekező nem menne ki a híd autozó sávjába, így a gyalogosoknak kell félniük tőlem.

A Battthány térnél kezdődik és kilométereken át tart a villamos vágányok cseréje. A bicikliút aszfaltja gépekkel felvágva. Csúszás, borulás, elütésveszélyes szakasz. Itt óriásít esek, hosszan tartó nyomokat hagyva a bal térdemen.

A Budafoki úttal párhuzamosan sok görkoris és biciklis által kedvelt részen embermagasságú gyom övezi az utat. Kár, hogy soha nem jér erre a kerület büszke polgármestere.

Budafok mögött kies vidékre érek. Szemétlerakások, csővestanyák sora. Az utat felrörték a fák gyökerei. Gyalog is nehezen lenne járható.

Az egészben az  a legrosszab, hogy komoly figyelmet, odafigyelős vezetéstechnikát igényel a túra. Így kikapcsolódás helyett, fáradtan érkezem a célba.

Vannak esetek amikor nincs kérdőjel. Minden úgy jó, ahogyan van.  A helyzet maga a teljes tökély.

Van akik szerint ilyen nem létezhet. Csak pozitív belevetítés, elfogultság, lila köd látatja velünk az egészet. Ők még nem tudják, hogy, ha igazuk is van: mindegy.

Az  a lényeg, hogy az érintettek, hogyan élik meg az egészet. Nincs objektívitás, minden ember a saját szubjektív képe szerint látja a világot.

Nincs objektív boldogság.

Megvár az induló busz,

Rádköszönnek,

A hentes a neveden szólít, 

Halllod a másik hangjában az örömet amikor felveszi a telefont,

Barátaid vannak...

és még lehetne sorolni. Nekem ezek az egyszerű dolgok jelentik a komfortérzést.

Mi van azokkal akiknek ez kevés? Azokkal akik egy BMW-től ájulnak el, azokkal akiknek e legdrágábbb ruha kell vagy azokkal akik celebekkel barátkoznak?

Igénytelen vagyok, hogy ezekre mind nincs késztetésem? Vagy túl egyszerű lennék?

A túl sok jó felemeli az ingerküszöböt is és egy idő után már semmi sem elég.

Azon gondolkodtam, hogy mi legyen az újabb stabil pont az életemben amihez képest irányt és sebességet, célokat tudnék meghatározni. S rá kellett jönnöm nem túl sok lehetőség adódik. Turbulens, percről- percre változó halmaz az egész világ.

Értékrend, elvek, pillérek nem léteznek már. A pillanatnyi egyéni érdekek alapján működik minden. Ez talán még nem is lenne baj.

A probléma ott kezdődik, hogy az egyéni érdekek megfogalmazói maguk is instabilak és folyamatosan mást és mást akarnak. Olyan könnyű eldobni azt ami van. Mindig jöhet újabb mindenből: gondolat, kocsi, ruhák, munkahely,barát, társ, a gyereknek újabb anya, stb.

A korlátlan konzumálás oda vezetett, hogy magunk is árúvá váltunk, lecserélhetőek lettünk. A konzumálás a szabadság szinonimája. Azt veszek amit akarok. Vajon hogyan voltak szabadok az emberek a pénz és hypermarketek elötti időkben?